2011. január 21., péntek

Mohácsi történelmi emlékhely

Mohács várostól délre, Sátorhely község mellett hozták létre
ezt az emlékhelyet, az 1526-os Mohácsi csata emlékére..
Nem hiszem, hogy él magyar ember, aki ne hallott volna
erről az ütközetről, ami történelmünk egyik legnagyobb
katasztrófája volt. A 24800 fős magyar seregből a történészek
szerint 14000 körül volt az áldozatok száma. Odaveszett az 
összes seregvezér is, így gyakorlatilag le lett fejezve az ország.
Úgy érzem, minden magyar embernek aki megteheti, egyszer
illik eljönni ide, hogy egy csendes főhajtással megemlékezzen
hősi halált halt elődeinkről. Az emlékhely bejárati kapuja..
Az emlékparkba lépve egy magyar..
És egy török harcost ábrázoló kis szobor fogadott..
Talán II.Lajost, és Szulejmán szultánt szimbolizálják, nem tudom..
A park területén több tömegsírt találtak..
A lélekharangot minden látogató megszólaltathatja..
Egy másik tömegsír..
Megszámlálhatatlan kopjafák..
Közeledtünk a park szélén álló nagy kereszthez..
Néhány perc néma emlékezés a nagy kereszt előtt..
Aztán elindultunk vissza a bejárat felé..
A bejáratnál látható dombormű, a Mohácsi csatát ábrázolja..


Végül egy madártávlati kép az Emlékhelyről..
Forrás:http://www.civertan.hu/legifoto/galery_image.php?id=17363


És a Csata helyszínét bemutató rajz..




Néhány mondat a Mohácsi ütközetről:
 "Tomori azonban nem akarta megbontani a csatarendet, így a király védelmére rendelt könnyűlovasokat küldte az ellenség kikémlelésére. A csapat harcba szállt a lopakodókkal, de a túlerő végül legyűrte, s ezután a török portyázók csata közben egyaránt támadták a magyarok táborát és a magyar sereg hátát is. Tomori és vezértársai tudták, hogy aznap valószínűleg már nem várható Szülejmán egész serege a csatamezőre, és abban is bízhattak, hogy az oszmánok támadni fognak. Látva azonban az ellenség felvonulásának lassúságát, és talán még a táborveréshez készülődő ruméliai csapatokat is, arra a következtetésre jutottak, hogy nem szabad a csatát elhalasztani, s addig kell kiprovokálniuk a harcot, amíg nem az egész hatalmas ellenséges sereggel állnak szemben. Ezért muszlimok délutáni imája idején – négy óra tájban – a magyarok első harcrendnek jobbszárnya, Batthyány Ferenc horvát bán jórészt horvát katonasága megtámadta az oszmánokat. A roham a ruméliai hadtest centrumában felállított ágyúkig vetette vissza a táborverést biztosító oszmán lovasokat, az ágyúk védelmére emelt torlasz azonban eltérítette a támadást. A magyar könnyűlovasok kitértek az ágyúkat védő janicsárok tűze elől és elkanyarodva rávetették magukat a tüzérség mellett felsorakozott ruméliai lovasságra, több helyen át is törték arcvonalát.
A legelől haladók már az oszmán táborba is betörtek, ahonnan a menekülők ekkor már a szultán felé futottak. A siker kiaknázására ekkor a második harcrendet is bevetették a küzdelembe, megkezdődött a ruméliai hadtest bekerítése, s a hamarosan jobbszárny gyalogsága is elérte az ágyúkat. Nemsokára kiderült azonban, hogy a magyar vezérek elkéstek a támadással, mert az erőltetett menetben közeledő Szülejmán szultán egész hada megjelent a harcmezőn. A szétbontakozó oszmán sereg centrumában a szokásoknak megfelelően a szultán állt a fővárosi zsoldoscsapatokkal, a jobbszárnyon pedig az anatóliai katonaság vonult fel. A magyarok balszárnya ugyan kitartott az új helyzetben, de a második harcrend páncélosai végül felhagytak a ruméliaiak elleni támadásokkal. Zömük valószínűleg pedig az anatóliai hadtestet támadta, másik részük pedig a szultán kíséretével szállt szembe.,
Ám szultán kíséretében lévő janicsárok sortüzei végül meghátrálásra késztették a magyarokat, bár Kemálpasazáde oszmán történetíró szerint:
„három Ahrimán [ördögi] termetű részeg páncélos, kezükben fénylő lándzsával, áttörte az elébük álló sorokat … ijesztő módon termett a kalifaság egének napja [a szultán] előtt”
A testőrök azonban végeztek velük. A kudarcot vallott támadás után egyre többen kezdtek menekülni a harcból, s a magyar sereg maradéka is két részre szakadt. A lovasság zöme csatlakozott a bal szárnyhoz, a jobb szárny gyalogsága pedig végül teljesen bekerítve harcolt tovább, s állítólag mind egy szálig elhullott a küzdelemben. A bal szárnyon tömörült magyar erők még egyszer támadást indítottak az anatóliai hadtest ellen, de ez a kétségbeesett kísérlet már nem hozhatott sikert, az oszmánok túlereje fokozatosan a Duna árterének mocsaraiba szorította a magyarokat.
A közel négy óráig tartó küzdelemnek végül a sötétedés és a kitörő felhőszakadás vetett véget. Aki még tehette a lovasságból, az elmenekült. A balszárnyon álló cseh és lengyel zsoldos gyalogosoknak ugyan sikerült egy ideig még négyszögbe tömörülve visszaverniük az oszmán lovasságot, ám végül többségüket lekaszálták a janicsárok puskagolyói. Az oszmánok mégsem hitték, hogy máris végeztek a magyar sereggel, ezért egész éjszaka készültségben maradtak, a szultán éjfélig még a lováról sem szállt le. Valójában nem volt már mitől tartaniuk.
A legalább háromszoros túlerővel szemben küzdő magyar seregből 4-5000 lovas veszett oda, a gyalogságból viszont alig 2000 fő maradt életben. Állítólag 1500-2000 ember esett török fogságba, akiket a győztesek a csata után módszeresen kivégeztek – valószínűleg az ő tömegsírba hányt tetemeikre bukkantak rá a régészek az emlékpark területén. Kettő kivételével elesett az összes seregvezér, hat főpap és sok-sok világi főúr. II. Lajos király eltűnt a harc forgatagából, s csak később kiderült, hogy menekülés közben Csele falu közelében valami ingoványos helyen sebesült lova cserben hagyta, s szerencsétlen módon vízbe fulladt. Magyarország kormányzatát lefejezte ez a vereség.."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése