2011. január 4., kedd

Valpó vára (Horvátország)

Valpó vára Horvátországban van, de mindössze 50 km-re Pécstől,
tehát érdemes egy kirándulás erejéig odalátogatni. A kis város
centrumában találtunk rá a várra, ami ugyan nem nagy, de mégis
figyelemre méltó erősség. Már első pillantásra is érdekes látványt
nyújt a magas, kerek alaprajzú lakótorony, ami a vár legrégibb
építménye..

Rögtön a második érdekesség a templom, ami gyakorlatilag beleolvad
a várba..

Szinte minden várban volt kápolna, de hogy ilyen formában lett volna
beleépítve egy templom a vár falaiba, én még nem találkoztam..

A várat a XIX.-század elején kastéllyá építették át, de úgy, hogy a
külső falai nagyrészt megmaradtak..

Mint általában a nem hegyre épült váraknál, úgy itt is vizesárok vette
körül az erődítményt. Ez ugyan már kiszáradt, de még felismerhető..

Az egykori fahíd helyén, a vár átépítésekor kőhidat emeltek a víz
fölé..

Ez a kastély szárny, a vár legfiatalabb része..

Sajnos a várba csak hétköznap, a kiírás szerint 7-15 óra között lehet
bejutni. Így, mivel mi hétvégén jártunk ott, nem tudtuk belülről is 
megnézni. Ezért a következő kölcsön vett fotókkal mutatom meg, 
mit is vesztettünk. A kapun belépve, egy szabálytalan háromszögre
emlékeztető udvarra jut a látogató, végében a templommal..
Forrás: wikipédia


A templom közvetlenül a torony mellett..
Forrás: http://muemlekem.hu/

Ez talán egy kút volt a torony belsejében..
Forrás: http://www.magyarorszag-szep.hu/


Pihenő fülke a vastag falba süllyesztve..
Forrás: http://www.magyarorszag-szep.hu/


Kilátás a kerek torony tetejéről a városkára..
Forrás: http://www.magyarorszag-szep.hu/


És a vár udvarra..
Forrás: http://www.magyarorszag-szep.hu/

Sajnálom, hogy ottlétünkkor zárva volt a vár, így nem
tudtunk bejutni. Talán majd egyszer...


A vár alaprajza, ami a vizesárkot is feltünteti..
Forrás: https://varak.hu/




Valpó várának története:

Valpó (Valpovo) várának, amit a XV. századtól említenek meg, máig fennmaradtak a maradványai (állítólag itt állt Jovialia római települése). Legelőször a birtok, Sólyagh Iván tulajdonában volt, majd 1397-ben Maróti Iván kapta meg, sőt 1438-ban már az itteni várukat is megemlítik. Maróti Mátyás halála után, Mátyás királytól (1481-ben), a Geréb testvérek, Péter és Mátyás kapták meg, sőt a vár urai is maradtak.1512-ben a vár tulajdonosa, Perényi Imre nádor és horvát bán, sőt a továbbiakban is az ő, illetve övéi kezén maradt a vár. 1543-ban, Murát bég fogja ostrom alá Valpót és nagy kínnal el is foglalta. A török uralom alóli felszabadulása után, 1721-ben, a várat és a javait, Prandau Péter báró kapta meg, majd a gazdaságot, a Normann Ehrenfels grófok örökölték meg. A XIX. század elején kastéllyá építették át úgy, hogy valami azért fennmaradt a régi várból is. Különösen a hátsó traktuson mutatkozik meg a vár régi állapota: a megkezdett modern "restaurációt" a világháború állította le.A mai kastélyt, talán a középkori alapokra építették fel, legalább is azt mutatja ez a szép kétszintes építmény, a tornyával a kapuzata felett. A két szárnya úgy kapcsolódik össze, , hogy a szárnyak illesztékében, szinte érintetlenül fennmaradt egy középkori kerek lakótorony, míg a szárnyakat úgy átépítették, hogy a régi várból csak a külső falak maradtak fenn. A karsruhei hadilevéltárban fennmaradt egy XVII. századi rajz a várról. Egy hídon át, a " palatu ba", egy gyenge minőségű sövénykerítéssel övezett külső várba lehetett menni, majd egy további hídon valamiféle építményig, és csak innen lehetett, talán az első emeleten át, a várba jutni. A vár alaprajza nem változott jelentősen: a várudvar körül egy oszlopos galéria, a vár egésze körül, pedig várárok volt, mely máig fennmaradt. A kör alakú toronyban három szint van, melyeket lépcsők kötöttek össze, amit egy külön álló tornyocskában helyeztek el. Az első és a második szinten, egy-egy kör alakú, helyiség van, melyeket alacsony kupolával boltoztak be. Az első emeleti kupola közepén a Marótiak sárkánnyal megkoszorúzott, állítólagos címere található, mivel hogy, a Marótiak a sárkányos lovagrend lovagjai voltak. Az ablakokban padok látszódnak, a bejárat keretezése gótikus munka, és mindenütt látszanak annak nyomai, hogy ez a torony másféle módon kapcsolódott az övezőépületekhez. A kőlépcsőkön és az ablakokon, sőt az ajtófélfákon mindenütt, késő gótikus kőfaragó jelek találhatók, az első a lépcsokön és az ablakokon, de ezeken kívül is van még jó néhány..
Forrás:https://varak.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése