fellegvárban, megnéztük a királyi várat, benne a Salamon
toronnyal, és most elérkeztünk a királyi Palotához is. Ez
csupán néhány percnyi sétára van a Salamon toronytól.
Ugyan elég borsos belépőt szednek, de ha már itt jár az ember,
nem szabad kihagyni ezt sem. A palotát Károly Róbert kezdte
építtetni,hogy ne kelljen családjával a katonák tivornyázását
hallgatnia a várban. De épp ennek köszönhette,hogy a lazább
őrségnek köszönhetően épp itt nyílt alkalma Zách Feliciánnak,
hogy rátámadjon a királyi családra. A palota eleinte csak egy-két
épületből állt, aztán az évszázadok során egyre bővült,szépült,
míg a török megszállás vetett véget a fénykorának.
A kapun belépve a nagy fogadó udvarra érkeztünk, ahol rögtön
elrabolta tekintetünk a fő épület fehérlő monstruma..
maradványi állnak, de ezek felújítása még várat magára..
márvány lépcső vezetett fel a Kápolna előtti kisebb udvarra..
másolatát láthatjuk itt...
csodálhatjuk meg...
alakították ki,hogy a királyi szakácsnak ne kelljen folyton
a fűszerészhez szaladgálni.. itt nemcsak fűszereket,hanem
gyógynövényeket is termesztettek..
hogy friss gyümölcs is kerüljön a király asztalára..
vajon mit rejtegetnek ott..
ládákba tárolva..
egy gyönyörű cserépkályhát mutatok ezekből..
idejében páratlanul modern volt a padlófűtésével, hideg,
meleg folyóvizével..
aminek ez a márvány falikút az ékessége..
kápolna királyi páholyába..
megéri a belépőjegy árát. Mindenkinek szívből ajánlom,
hogy ha Visegrádon jár, semmiképpen ne hagyja ki!
![]() |
Forrás: https://studhist.blog.hu/ |
A királyi Palota története:
A palota története akkor kezdődött, amikor 1323-ban Károly Róbert a királyi udvart Visegrádra helyezte, ekkor kezdett építkezni a városban. Az épületegyüttes első említése meglehetősen rossz emlékű: a Képes Krónika szerint Zách Felicián itt támadt rá a királyi családra. Károly Róbert idején csak néhány lakóház épült fel és kialakítottak egy lovagi torna rendezésére alkalmas teret, ahol olykor maga a király is nyeregbe szállt.
Az Anjou korban a terület városrész volt több épülettel, amit Zsigmond uralkodása alatt alakítottak palotává. A palota négyzet alaprajzú volt és fal vette körül. A régi kápolna a falon kívül maradt így azt, kolostorépülettel kiegészítve az obszerváns ferenceseknek adományozta a király.
Főbejáratként a kaputorony szolgált, amivel pontosan szemben volt az új egyhajós palotakápolna bejárata. Az elrendezés módosításával több udvar és kert jött létre. Ezek közül a legjelentősebb a fogadóudvar és az ÉK-i palotán belül kialakított díszudvar volt. Az épületegyüttes ÉK-i részén volt a palota központja. Itt, egy háromemeletes négyzet alaprajzú épületben alakították ki a királyi és királynéi lakosztályokat. Az alsó szinten lakott a személyzet, a felső két szinten pedig a király és a királynő nyári és téli szállása volt. E mellé a palotarész Zsigmond téglalap alakú, a palotával majdnem megegyező nagyságú gyümölcsöskertet alakítatott ki, aminek közepén vízvezetékkel táplált csorgókút volt.
A paloták termeiben is megtalálhatók a Zsigmond kori, kényelmi átalakítások és díszítések nyomai. A palotát később némileg elhanyagolták, és ebben csak Hunyadi Mátyás aragóniai Beatrixszal kötött 1476-os házassága hozott változást. A késő gótikus stílusban átépített palotában Itália után Európában először megjelent a reneszánsz építő- és szobrászművészet is. .
Kevés új épületet építettek, a régieket alakították át a kor igényei szerint. A szobrok, szökőkutak Giovanni Dalmata a szobrászműhelyében készültek. Az ő nevéhez köthető a palota leghíresebb dísze, a Herkules-kút elkészítése is. A kutat Mátyás címerei díszítik, és a gyermek Herkules valószínűleg a hadvezér király törvénytelen fiára, Corvin Jánosra utal. Körülötte a Zsigmond-kori díszudvart átépítve, annak első szintjén reneszánsz loggiát alakítottak ki. A kertben új teraszokat képeztek ki.
A kápolnában is megtalálható volt az itáliai reneszánsz stílusában alkotó szobrászok kéznyoma. Aranyozott carrarai márványból alkották meg a kápolna új tabernákulumát, és számos faragvánnyal díszítették a templomot, ami közül egy vörösmárvány dombormű, az un. Visegrádi Madonna ma is megcsodálható.
A palota a korabeli itáliai reneszánsz udvarok között is megállta a helyét, ezért olvasható a sokat látott pápai követ, Bartolomeo de Maraschi leveleiben, hogy a földi paradicsomból ír. Később a XVI. század közepén Oláh Miklós Hungária című művében emlékezik meg az épületről. A palotát a török-kor idején elhanyagolták, és a XVIII. századra szinte teljesen a föld alá került. A XX. századra elfeledték, és még abban is kételkedtek, hogy valóban létezett az Oláh által megírt formában.
A palota helyét végül Schulek János találta meg, és kezdett el ott ásni 1934 végén. Ahogy a palota építéséhez majdnem minden Visegrádon építtető király hozzájárult, úgy a felújításon a Visegráddal foglalkozó leghíresebb régészek, történészek mindegyike dolgozott - Schulek Jánostól Héjj Miklóson át Szőke Mátyásig.
A sokszor évtizedekig akadozó rekonstrukció a millennium közeledtével kapott új lendületet, és 2000-re elkészült az ÉK-palota és a Herkules-kút rekonstrukciója. A palotán belül a kiállítótermek és a kőtár a különböző korokból származó emlékeket mutatja be.

Továbbá egy izgalmas videó a Palota történetéről...
Katt. a linkre: