Divény várában..

Divény egy látnivalókban gazdag kisváros Losonctól 22 km-re. 
Meghatározó látványossága a város felett emelkedő, még romjaiban is
igen tekintélyes méretű vár. A településhez közeledve már messziről 
magára vonja az ember tekintetét...

A vár bejárata a kis hegy délnyugati oldalán található, ahová egy 
keskeny földút vezet fel..

Az egykori kaputoronynak már csak az oldalfalai maradtak meg..

A kaputorony még álló falán lévő lőrések..

A kapun belépve, az alsóvár udvarára érkeztünk. A szemben álló
falmaradvány a lerombolt keleti bástya egyik fala lehetett..

A vár utolsó ostrománál valószínűleg a leglankásabb délkeleti oldalról
támadták a várat. Nyilván ezért ez az oldal a van a legromosabb
állapotban...

Ennél azért van látványosabb része is a várnak. Itt van például 
mindjárt a nyugati fal..

A fal mentén végig gazdasági épületek húzódtak. Ezek alapfalai jól
nyomon követhetők..

Szinte az összes épület alatt ott voltak a boltíves pincék. Van ahol csak
a nyomai fedezhetők fel...

Van ahol teljesen beomlottak...

De vannak még szinte teljes épségükben fennmaradt pincék is. Íme az 
egyik ilyen bejárata..

Az csak természetes,hogy lementünk a pincébe is körülnézni..

Vajon mit tároltak itt? Bort, vagy lőszert? Esetleg élelmet, vagy inkább
összerabolt kincseket?Nem tudjuk meg soha.. 

Nem véletlen írtam összerabolt kincsekről. Talán legismertebb urai
a várnak a Balassa család volt, akik már a 16.-század közepén a 
birtokuknak mondhatták. Nem minden Balassa volt kimondottan
jó ember. Említsük meg például Balassa Imre grófot, aki előszeretettel
fosztogatta végig a szomszédos birtokokat, sőt saját jobbágyai életét
is keserítette garázdaságaival..

1665-ben 32 rendbeli nyilvános hatalmaskodás miatt bűnösnek 

nyilvánították, és a pozsonyi várba zárták. Ő azonban még abban az

évben megszökött és szeretett divényi várába menekült...

Hogy aztán ott folytassa hatalmaskodását, ahol abbahagyta..

Ezzel azt érte el, hogy kedves várát elkobozták. Ekkor, 1667-ben

épült a várhegy lábánál álló négytornyos várkastélya, ahová 

költözni kényszerült...

Forás: https://varak.hu/

Nem sokáig bírta szeretett vára nélkül. Hamarosan egy kis fortéllyal

visszaszerezte a császári őrségtől, hogy aztán visszatérhessen
megszokott életmódjához. Na, ezzel már kicsapta a biztosítékot az
Udvarnál. 1674-ben négyezer főnyi osztrák sereg vette ostrom alá, de
bizony Balassa katonái ezúttal kitartottak. A császáriaknak szégyen 
szemre el kellett vonulnia. Érdemes lenne egy filmet forgatni ebből
a történetből...

A keleti bástya maradványai...

Jól látható alul, az ágyú lőállás nyílása, ami a keleti falat volt hivatott
védeni..

Az alsó udvarról a nyugati bástyán keresztül lehetett feljutni a felső
várba. 

Itt is több kisebb átjárón keresztül vezetett az út a jól védett központi 
rész felé..

Innen már szép kilátás nyílik a közeli tájra...

A Felső-várból így fest a Keleti bástya..

A szemben lévő, még feltárásra váró dombocska nem más, mint a déli 
fülesbástya..

A vár magját képező "öregtorony" még álló falai..

Helyreállított boltíves ajtók az öregtorony alatt...

A boltív alatt a felső várudvarra jutottunk. Itt volt egykor a Palota 

szárny is..

Ez volt a vár centruma.. a legvédettebb, legbiztonságosabb része..

Innen szép rálátás nyílik a várhegy lábánál álló templomerődre is..

A keleti fal az öregtoronyból nézve...

Az egykori palota falain járva...

Sajnos a palotából nem sok maradt, mivel 1679-ben a Császári erők
ismét megostromolták a várat, de ezúttal be is vették. Épületeit 
felrobbantották, és ez után többé nem is épült ujjá..

Fotó: Szabóné Kovács Írisz

Miután felfelé már nem volt tovább út, így elindultunk lefelé a várból..

A kapuval szemben, kis temető húzódik meg a vár alatt...

A festői szépségű kis temető maga a béke, és örök nyugalom...

A vár legsebezhetőbb délkeleti oldala kívülről, napjainkban..

Ez volt valaha a déli fülesbástya, ami egyszerre védte a kaputornyot.
és a délkeleti falat.. erről az oldalról lehetett legkönnyebben 
megközelíteni a várat, ezért erősítették meg két bástyával is..

Hiába volt azonban két bástya, ha a falak vékonyak voltak az akkori
ostromágyúk kivédésére.. Nem csoda hát, hogy a földel tették egyenlővé
ezt az oldalt..

Divény várában tett sétánk végén megmutatom, a vár alaprajzát...

Mindez így fest egy légi felvételen...

Forrás: https://varak.hu/

Kőnig Frigyes e romokból következtette ki, hogyan is festett a vár
fénykorában...

Divény helyzete és a közeli várak...

Divény várának története:

A Losonci medence É-i része közelebbről ismeretlen időpontban került a Kacsics nemzetség birtokába. Az első, napjainkig fennmaradt okleveles említése 1213-ból származik, mikor is az elégedetlenkedő főurak kihasználták, hogy Árpád-házi II. Endre király a halicsi hadjáraton vett részt, összeesküvést szőttek, melynek során meggyilkolták a gyűlölt merániai Gertrúd királynét. A hazatérő uralkodó ekkor még nem bűntette meg a résztvevőket, majd csak 1228-ban, fia Béla herceg követelésére kobozta el a bűnös Kacsics nembeli Simon bán birtokait, köztük a szécsényi és divényi földeket is. A trónra lépő IV. Béla király kedvelt hívének, Tomaj nembeli Dénes fia Dénes tárnokmesternek adományozta oda a földművelésre kiválóan alkalmas termékeny losonci völgyet, melynek É-i határát a hegyek karéjában lévő Divény falva jelentette. 1241-ben, a muhi csatamezőn IV. Béla király serege vereséget szenvedett az őket körülzáró tatár lovas hadaktól. A véres összecsapásban, sok más királyi tisztségviselővel, előkelővel és várjobbággyal együtt, életét vesztette Tomaj nembeli Dénes fia Dénes nádor. A tatárjárás borzalmai elmúltával, jórészt az uralkodó ösztönzésére, sőt parancsára, az országban nagymértékű várépítkezések kezdődtek el. A környék birtokosa, a Tomaj nemzetség, közelebbről ismeretlen időpontban kővárat emeltetett a Divény település feletti meredek sziklán. Az Árpád-házi királyok 1301-ben bekövetkezett férfiágon való kihalásával az ország anarchikus állapotokba zuhant. A tartományurak az országot erőszakkal részekre szaggatva, hatalmas területek fölött parancsoltak, önálló "kiskirályságokat" hoztak létre. A Felvidék legnagyobb oligarchájának, a Trencsénben székelő Csák Máté számított. A nagyúr hatalmába kényszerítette az egyházakat és a kisebb-nagyobb birtokosokat. 1310 körül Csák Máté oligarcha csapatai megjelentek Nógrád vármegyében is. A környező birtokosok közül a Kacsicsok a meghódolást választották inkább, váraikat {Salgó, Somoskő, Sztrahora, Zagyvafő, Baglyaskő} megnyitották a hódítók előtt. Mivel vállalták a hűbéri szolgálatot – ami elsősorban katonai jellegű volt – megtarthatták uradalmaikat. Velük szemben a Tomaj nemből származó Losonczy család ellenállt ennek a hódításnak, ezért a Csákok serege elfoglalta és felgyújtotta mindkét várukat, Divényt és Gácsot is. Csak 1321-ben Trencséni Csák Máté halálával bomlott fel a 14 vármegyét magába foglaló tartománya. Várait, birtokait Anjou Károly király katonasága foglalta el. Az uralkodó a mellette kitartó és bátran harcoló várjobbágyoknak és előkelőknek gazdag adományföldekkel hálálta meg a hűségüket. Belőlük került ki a magyar királyság új vezető fő és köznemesi rétege. Ezen új bárói réteg egyikeként a Tomaj nemzetségből származó Losonczy család szerencsecsillaga is magasra emelkedett. Dénes fia Tamás úr rövidesen újjáépítette a visszakapott Divény és Gács elpusztult várait. A Losonczy főúri család mondhatta a magáénak egészen 1451-ig, amikor a Losonc városa mellett vívott győztes csatájuk után a harcedzett cseh husziták foglalták el a Felvidék sok más várával együtt. Uralmuknak csak 1462-ben vetett véget Hunyadi Mátyás király, aki előtt végül meghódolt Jan Giskra fővezér, a jogtalanul elfoglalt várait átadva. Így a divényi várbirtok is visszakerült a jogos földesúri családhoz, a Losonczyakhoz. 1467-től már a királyé, aki kedvelt hívének, Guthi Ország Mihály nádorispánnak adományozta oda. A XVI. század közepén már a gyarmati Balassa család mondhatta a magáénak. 

Buda 1541-es török elfoglalása után a hódoltság területe egyre nagyobbá vált, melyet Ali budai pasa 1552-es hadjárata tovább szélesített. A földbirtokaikért aggódó nemesi családok igyekeztek megerődíteni váraikat, melyek már nem feleltek meg a korszerű, ágyúkkal vívott hadviselés szabályainak. Egy 1559-es országgyűlési határozat erre kötelezte többek között a Balassa famíliát is, akik ezután emeltethették a felsővár bejáratát védelmező olaszbástyát. 1569-ben a Habsburg császári és királyi ház elleni összesküvéssel vádolt és letartóztatott Balassa János megszökött pozsonyi fogságából és Lengyelországba menekült, divényi vára azonban továbbra is a birtokában maradhatott. 
Csak két esztendő múltán alakult úgy a politikai helyzet, hogy Habsburg Miksa király kegyelmet adhatott János úrnak. Az addig is portyázó martalócok által fenyegetett Divényre 1575-ben érkezett el a végveszély ideje, a budai pasa hadjáratot indított a felvidéki bányavárosok ellen. A nagy létszámú támadó sereg Kékkő várának elfoglalása után Divény ellen fordult. A török ostromágyúk rövid idő alatt rést ütöttek a falakon, majd megindultak a véres áldozatokkal járó gyalogsági rohamok. A védősereg, mintegy 300 fő, a végsőkig harcolva esett el. Egyetlen túlélő, a rác származású Deli Radosa tudott csak elmenekülni, ő vitte meg a hírt a birtokos Balassa Jánosnak, a két vár elfoglalásáról. Ez a végvári vitéz, később öregkorában a Balassák kocsmárosa lett. A győztes muzulmánok a 300 védő levágott fejét kopjára tűzték, majd az erősség romos falait díszítették velük. A törökök igyekeztek a messzi környékről összeterelt jobbágynépekkel mielőbb helyreállítani a rommá lőtt várat, majd őrséget – mintegy 150 – 200 főnyit – helyeztek el benne. Az elfoglalt Divény vára volt a törökök legészakibb végvára, tovább már nem sikerült jutniuk. Bár a hőn óhajtott, ezüsttel-arannyal gazdag bányavárosok soha nem jutottak a hódítók kezére, de a török és tatár portyázó lovasok sűrűn támadták Selmecbánya és Zólyom térségét. A hódítók uralma egészen 1593-ig tartott, amikor a Teuffenbach generális és Pálffy Miklós vezette királyi seregek a téli hadjáratukban sorra foglalták vissza a nógrádi várakat. Az egykorú források szerint a Divény elleni rohamot személyesen Balassa János {+1577} fia Bálint vezette. 
A bátor főnemes – a XVI. századi magyar költészet kimagasló alakja – nem sokáig örülhetett visszahódított birtokának, mivel már a következő évben, Esztergom várának ostromában elesett. A pusztuló állapotú divényi vár helyreállítását 1602-ben rendelte el az országgyűlés, az építkezést pedig Turóc vármegye jobbágyságára rótta ki. 
Ennek ellenére már nem számított komolyabb hadászati jelentőségű helynek, megmaradt a földesúri család által lakott másodrendű magánvárnak. 1605 elején őrsége kardcsapás nélkül nyitott kaput a Habsburg császári ház önkényuralma ellen támadó Bocskai István felkelő hajdúinak. Ugyanígy tett 1619-ben is, amikor Bethlen Gábor erdélyi serege vonult Ny-i irányban. A XVII. század közepétől a korabeli híradások egyre gyakrabban emlegették a divényi várban lakozó Balassa Imre báró gaztetteit. A földesúr sűrűn került összetűzésbe a környékbeli birtokosokkal, határvitáiból, jogtalan hatalmaskodásaiból számtalan pereskedés keletkezett. 1656-ban például saját divényi várkapitánya, az ifjabb Libercsey Mihály is megundorodott ura bűntetteitől, kilépett a szolgálatából és legnagyobb ellenlábasának, a gácsi várat uraló Forgách Ádámnál vállalt szolgálatot. Ebben az időben Balassa Imrét emberölés vádjával idézték Bécsbe, miszerint feleségét, Lippay Borbálát a divényi vár ablakán kidobta. Mivel a főúr a tárgyaláson nem jelent meg, a birtokait elkobozták, őt, magát száműzetésre ítélték. Hamarosan azonban – befolyásos udvari barátai segítségével – visszakapta minden uradalmát. A garázda gróf felfogadva a környék szegénylegényeit és csavargóit, sorra dúlta a szomszédos nemesi kúriákat és falvakat. Megtámadt egy török kereskedelmi szállítmányt is, ezzel megszegte az 1664-es vasvári békét. A Bécsből várható felelősségre vonás elől Erdélybe menekült el, de ott a rokonai ellenségesen fogadták, ezért inkább visszatért Pozsonyba. 1665-ben Wesselényi Ferenc nádorispán ítélőszékében 32 rendbeli nyilvános hatalmaskodás miatt bűnösnek nyilvánított Balassát a pozsonyi várba zárták be. 
Ő azonban még az év vége előtt megszökött és a divényi várába menekült el. A bécsi udvarban már attól tartottak, hogy a rablólovag gróf a törökökhöz áll, akik segítségével magának kaparintja meg a gazdag bányavárosokat. 1666. 
márc. 21.-én Balassa Imre divényi várúr hajdúival a környék jobbágyait összeterelte, hogy régi ellenfele a Forgáchok gácsi várát elfoglalja. Mintegy 2 ezer paraszt és 3 – 400 hajdú részvételével indult el a támadás kibontott zászlók, dobszó, kiabálás, erős lövöldözéssel egyetemben. Maga Balassa gróf nem ment el Gácsig, távolabbról, egy patak partjáról figyelte az eseményeket. Gács várához érve az ostromlók leverték a lakatokat a kapuról, majd behatoltak a külső várba. A heves tűzharc puskaropogását még a távoli Divényben is hallották. A lövöldözésben Forgách gróf egyik embere meghalt, másiknak a kezét lőtték meg. Az ostromlók behatoltak az istállókba, ahonnét elrabolták Forgách Ádám gróf, Libercsey Mihály várkapitány, Horváth András nógrádi szolgabíró és Bezzegh György nemesúr lovait. Felverték a vár alatti majorokat is, a lakosság juhait, disznóit elhajtották. Amit nem tudtak elvinni, azt leölték, és a patakba hajították. A majorgazdát megkötözve elhurcolták Divénybe, és tömlöcbe vetették. Nagy pusztítást végeztek a gácsi serfőző házban is. Az elvitt lovak száma 25 körül lehetett, ebből Libercsey várkapitányé 8 volt. 
Némelyikért a divényi kótyavetyén száz forintot is megadtak. Még azon esztendő nyarán Libercsey gácsi várkapitány és a vármegyei bizottság felküldte panaszlevelét a Bécsben tartózkodó Forgách Ádám grófhoz, hogy az juttassa tovább Habsburg Lipót királyhoz a Balassa Imre újabb gaztettét ismertető iratot. Ezen hivatalos dokumentum szerint a várkapitánytól az ostrom alkalmával paripákat, szekeres lovakat, szarvasmarhákat, sertéseket és nagyobb mennyiségű gabonát vittek el, míg a jobbágyoktól állatokat és ruhaneműt. Ezen kívül felégették a várkapitány Paróca nevű faluját is. Az összes okozott kár elérte a 4 ezer forintot. 1666. őszén a Wesselényi Ferenc nádorispán vezette, mintegy 3 ezer főnyi katonaság ostrom alá vette a divényi várat, amit alig egynapi lövetés után feladtak az elgyávult védők, akik a nádornak átadták a megkötözött Balassa nagyurat. A garázda rablólovagot a nádor murányi várába szállították el, majd onnan Pozsonyba. Hihetetlen de még most is felelősségre vonás nélkül megúszta a tetteit, 1667 júniusában kiengedték rabságából. Szabadulásának azonban nagy ára volt, vagyonát jelentősen megsarcolták, divényi várába sem költözhetett vissza, ide császári őrséget rendeltek. Helyette az erősség alatt építethetett magának egy új várkastélyt. A főúr a négyszögletű, sarkain ó-olasz bástyákkal megerősített épületben tovább folytatta mulatozásait, mindennapos tivornyáit. Balassa titokban már a várának visszaszerzését tervezte. Ennek érdekében összebarátkozott a császári zsoldosok kapitányával, akit tisztjeivel együtt meghívott a várkastélyába. Itt a mulatozás alatt leitatta őket, majd a berohanó cimborái mindet lekaszabolták. Felöltve a ruháikat még aznap éjjel bemasíroztak a várba, aminek gyanútlan őrségét lefegyverezték. A fékezhetetlen rabló újabb gaztette kiváltotta a bécsi udvar haragját. 1674-ben mintegy 4 ezer főnyi császári sereg vette ostrom alá Divény várát. Az eredménytelen ostrom után azonban kénytelenek voltak szégyenszemre elvonulni a Balassa Imre rablólovag által védelmezett erősség falai alól. 
Az elbizakodott főúr tovább folytatta rablásait, majd csatlakozott a Thököly Imre által kibontakozott kuruc felkeléshez. 1679-ben ismét egérfogóba került Balassa Imre rablólovag a divényi várában, amikor Strassaldó és Leslie császári tábornokok csapatai vették ostrom alá. Most azonban az erős ágyúzás után a császári zsoldosok rohamban elfoglalták a várat, ahol ismét foglyul ejtették a garázda, fékezhetetlen nagyurat. Nem kegyelmeztek a rablóbarlangnak, falait és épületeit puskaporral felrobbantották. Divény vára többé nem épült ujjá, nem szerepelt a hadi krónikák lapjain. Milyen azonban a történelem szeszélye? A foglyul esett Balassa Imre ismételten megszökött és mozgalmas életének alkonyán, a hegyaljai Tállya városában halt meg 1683-ban. 
Divény birtokát, melyhez akkoriban ötven jobbágyfalu tartozott, a rommá vált kővárral és a reneszánsz várkastéllyal együtt a későbbiekben a Zichy grófok vásárolták meg. Az ő gazdasági tisztségviselőik laktak a várkastélyban egészen a XX. század elejéig.

Forrás:https://varak.hu/