mélyén egy vár, amelyet napjainkban leginkább Csikling néven
említenek. Mi Szápár településtől haladtunk Tés felé, ám
nagyjából félúton, mikor feltűnt előttünk a Csőszpuszta szélét
jelző tábla, lefordultunk balra egy kis erdei útra. Itt aztán le
is parkoltunk, hogy gyalog folytassuk utunkat...
Innen nagyjából két kilométeres séta míg elérkeztünk ahhoz
a helyhez, ahol a Hamuház áll. Ez eredetileg vadászháznak
épült, de volt már kulcsosház is. Jelenleg éppen zárva van,
szerintem kihasználatlanul...
Az eddigi utunkról itt balra lefordultunk és egy másik erdei
úton haladtunk tovább. Ezen az úton már csak néhány száz
métert kell megtenni, és feltűnik egy kis tábla, ami a várhoz
irányít minket...
Egy igazi kis erdei ösvényen kell eljutnunk célunkig...
Mi tavasszal jártunk itt, így a gyér lombozat alatt még vidáman
burjánzott a medvehagyma, ami gyakorlatilag az egész erdei
talajt beborította. A két roskadozó asztal a hozzá tartozó
padokkal jelzi, hogy megérkeztünk...
Aki egy várromot keres, csalódni fog, mert sajnos a föld
felszín felett már szinte nyoma sincs falaknak. Viszont van
egy igen jelentős várárok, ami nem hagy kétséget arról, hogy
erődítést szolgált...
A terep szintjéből kiemelkedő kis domb alján mély árkot
ástak, míg a kitermelt földből az árok külső szélén sáncot
emeltek. Ennek nyomai még itt-ott felismerhetőek...
A várárok mélysége és szélessége igen változó, ez gondolom
az évszázadok eróziójának következménye...
Mi kíváncsiak voltunk milyen állapotban van, ezért az árok
alján megkerültük a várat. A bejáratot jelentő ösvénytől
indultunk...
A Délnyugati oldalon...
A Nyugati oldalon ellaposodott, itt jobban feltöltődött...
Az Északi oldalon kevésbé tört be a medvehagyma...
A Keleti oldalon viszont kidőlt fák maradványain kellett
átvergődnünk...
De nézzünk fel az egykori várba is...
Hogy is nézett ki ez a vár? Nos képzeljünk el egy "motte" -típusú
várat... No ez nem olyan! :) Na jó, tényleg arra hasonlított, bár
nem sorolható ebbe a skatulyába. Ugyanis a központi
lakótorony nem mesterséges dombon állt, hanem egy
természetes magaslaton...
Én nem láttam nyomát, hogy kőfal vette volna körül a
magaslatot, szerintem inkább palánkfal védhette a központi
épületet...
A várhely legmagasabb pontján állt a kőből épült lakótorony.
Ez talán négyszög alaprajzú lehetett. Ennek csekély
maradványa látható még napjainkban...
A tűzrakóhely ne tévesszen meg senkit. Igaz, hogy a vár
falainak anyagából készült, de már nagyon is 21.-századi
alkotás...
A torony közelében egy mélyedést véltem felfedezni. Nem
tartom kizártnak, hogy egy ciszterna maradványai lehetnek..
A magaslat platóján még jócskán látni omladék követ, de ez
nem bizonyítja, hogy másik kő épület is állt volna itt. Ezek
lehetnek a lakótorony kövei is...
A vár neve a török Siginlik, azaz várhely szóból ered. Ez azt
jelenti, hogy a megszálló törökök itt már csak legfeljebb egy
vár romjait találták. Igen ám, de akkor mi volt az eredeti neve?
Mondhatnánk, ezt már sosem tudjuk meg, mivel semmilyen
írásos emlék nem maradt fenn erről a várról...
De mondhatjuk, hogy ez így, ebben a formában nem teljesen
igaz. Ugyanis osztom a véleményét Gruppenberg Lászlónak,
aki egész logikusan érvelt a vár valódi nevét illetően. Elmélete
szerint létezik egy vár, ami már hosszú ideje bitorolja ennek
az erősségnek a nevét, és nincs is messze innen... nem más az,
mint Pusztapalota vára, amit előszeretettel Bátorkőnek hívnak.
Azt már régóta tudjuk, hogy Bátorkő nem egyezik Pusztapalota
várával, de hogy Bátorkő valójában hol állt, nagyon vitatott.
Én állítom, hogy itt álltunk Bátorkő maradványain, és nem
láttam bizonyítékát, ami ezt cáfolni tudná...
A vár alaprajza...
Forrás: https://varak.hu |
Egy kis segítség, hogy rátalálj...
Forrás: https://varak.hu |
Néhány látnivaló a közelben, amit érdemes felkeresni...
Néhány szó Csiklingvárról:
Az összedőlt várépület a Kelet-Bakony szélén található egy magas dombon.Bár mostani állapotában már nem nevezhető várromnak sem. Egy méter széles falmaradványok láthatóak,amelyek egy négyszög alakú lakótorony falai voltak.Azt hogy itt épület állt, a még ma is látható várárok bízonyítja, ami valamikor szélesebb és mélyebb lehetett. A vár építésének pontos ideje sem ismert, ahogyan funkciója sem. A falak anyaga kisebb-nagyobb mészkő darabokból áll, melyek között téglának nyomát sem találni, ami a vár régi eredete mellett szól.
A Csikling elnevezés a török Siginlik, azaz várhely szóból ered. A XII-XIV századi várak fejér megyében című Terei György tollából származó írás adja a legpontosabb képet a várról. Közvetett bizonyítékok alapján felállított következtetések vannak a várról. A Csák család egyik oldalága egy Mellár nevű birtokos építhette, de miután 1326-ban a Csákok átadják a területet Károly Róbertnek, nem szerepel a vár a dokumentumokban. Itt két teória lehetséges vagy addigra elhagyták, vagy addigra nem számított várnak az épület. A közeli Királyszállás névből következtetve sokán vadászlaknak kisebb vadászkastélynak titulálták.
(Forrás: http://bmtb.hu/latnivalok-a-bakonyban/csikling-var)
Csikling vagy Bátorkő?
Fehrentheil Gruppenberg László tanulmánya a linkre
kattintva olvasható...
http://epa.oszk.hu/00000/00018/00196/pdf/EPA00018_hadtortenelmi_1933_147-155.pdf
Az összedőlt várépület a Kelet-Bakony szélén található egy magas dombon.Bár mostani állapotában már nem nevezhető várromnak sem. Egy méter széles falmaradványok láthatóak,amelyek egy négyszög alakú lakótorony falai voltak.Azt hogy itt épület állt, a még ma is látható várárok bízonyítja, ami valamikor szélesebb és mélyebb lehetett. A vár építésének pontos ideje sem ismert, ahogyan funkciója sem. A falak anyaga kisebb-nagyobb mészkő darabokból áll, melyek között téglának nyomát sem találni, ami a vár régi eredete mellett szól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése