és ha már arra jársz, néhány ötlet, hogy mit érdemes még felkeresni
a közelben...
Az Ispáni vár története:
A vármegyék kialakulásával foglalkozó történészeink már egy évszázaddal korábban észrevették, hogy a középkorban a területünkön fennálló Pest és Pilis megye eredete nem vezethető vissza Szent István koráig. Mindkét megyét ugyanis elég későn, Pilis megyét 1225-ben, Pest megyét 1255-ben említik először az írott források, Felmerült tehát a kérdés, hogy milyen megye létezett a XI-XII. század folyamán az előbb említettek helyén. A kérdésre a választ a veszprémi püspökség javára 1009-ben kiadott oklevélben találhatjuk meg. Ebben az oklevélben említik a püspök egyházmegyéjének részeként "Visegrád civitas"-t, azaz Visegrád vármegyét, vagyis a keresett közös őst. Ez a vármegye, hasonlóan a fölötte fekvő Esztergom, illetve az alatta fekvő Fejér megyéhez, a Duna két partján lévő területeket ölelte fel. Székhelye a Sibrik-dombon álló, késő római erődítményből átalakított vár volt, amely a környéken élő szlávoktól a X. század végén a Visegrád (magasabb helyen fekvő vár) nevet kapta. A Nagy Constantinus császár uralkodása idején, a 320-as évek végén épült, szabálytalan alaprajzú, kb. 130x140 méter alapterületű erődítmény neve a Notitia Dignitatum alapján Pone Navata volt. Az egykori római erődítmény történetének második, bennünket érdeklő szakasza valamivel az ezredforduló előtt, a 970-80-as években kezdődött. Géza fejedelem ugyanis 973 körül Székesfehérvárról a fejedelmi székhelyet az esztergomi Várhegyre vitte. A Duna-szoros felső végét ellenőrző esztergomi Várhegyről az országot kormányzó Géza fejedelemnek volt először szüksége a Sibrik-dombi várra, amely a szoros alsó, Buda felőli bejáratánál áll. A Géza-kori betelepülés bizonyítékait megtaláltuk a kaputorony-belsőben, illetve a vár DK-i részén, ahol kisebb kőházat építettek. A rendbe hozott és újra használatba vett, most már Visegrádnak nevezett vár ettől kezdve ellenőrizte a Duna-szoros szárazföldi és vízi útjait és a környéken levő átkelőhelyeket. A fejedelmeink és első királyaink vadászó erdőjére, a Pilisre is felügyelő vár, Szent István uralkodásának kezdetén már megyeszékhely, ispáni vár lett. A Sibrik-dombi várnak Várhegy felőli feltárt DK-i részében, az elpusztult római kori épületek romjain, a XI. század elején nagyobb méretű kőházat, valószínűleg ispáni lakot építettek. A 16,5 méter hosszú, oldalainál 10 méter, illetve 9 méter széles épületet, a belsőben válaszfal osztotta két egyforma helyiségre. A K-re néző helyiség kőből rakott kemencével fűthető is volt. Ebben az időszakban a várfal tornyain is változtatásokat végeztek. Elfalazták a földszinti bejárati ajtókat, a későbbiekben bejáratul a tornyokba az első szinten lévő ajtónyílások vezettek. Az építkezések a XI. század második felében is folytatódtak: Szent László uralkodása alatt az egykori kaputornyon történt kisebb átalakítás. A vár börtönében őriztette Szent László király 1083-ban fogolyként Salamon királyt. Ma már, 900 év távlatából, nehezen állapítható meg, hogy Salamon börtöne a vár melyik részén lehetett. Arra sem könnyű magyarázatot találni, hogy László miért a visegrádi várban őriztette királyi foglyát. Elhatározásában talán az is közrejátszott, hogy ebben az időszakban Dömös, az Árpádok Béla-ágának a Duna menti birtokközpontja lehetett, a mellette fekvő Visegrád viszont az András-ágé, tehát Salamon a "saját" várába került fogolyként. A visegrádi vármegye székhelye a XII. században osztozott a többi, gazdaságföldrajzi szempontból hasonlóan előnytelen fekvésű központ sorsában. Ezek a székhelyek romlásnak indultak mivel az ispán mind kevesebbet tartózkodott bennük, s mind többet a saját birtokán, vagy a király kíséretében. A falusi vásárhelyek szintjére lesüllyedő települések és a XIII. századra korszerűtlenné váló ispáni várak egy részének pusztulását a tatárjárás okozta. A megszűnő visegrádi várispánsághoz tartozó népeket kivették a vár fennhatósága alól: a várnépek egy részét a királyi udvarhelyek (Visegrád, Óbuda) alá rendelték, másik részüket a XI. században Nyitra megyében alapított szolgagyőri vagy galgóci határvárhoz csatolták. Az egykori várjobbágyok a XIII. században kisnemesként tűnnek fel az Óbuda környéki falvakban. A korai Visegrádot elpusztító tatárjárás után meginduló újjáépítés az új, korszerű vár emelésével kezdődött. A Sibrik-dombbal átellenben emelt lakótoronyhoz és a várfalakhoz elhordták az ispáni vár köveit és ott építőanyagként újra felhasználták. A XIII. század elejére végleg megszűnt Szent István-kori vármegyéknek a Duna jobb partján fekvő felén létrejött királyi erdőuradalomnak, Pilis megyének ispánjai gyakran egy személyben a Fellegvár várnagyait is. A Sibrik-domb az ásatások tanúsága szerint a késő középkorban nem volt használatban, az írott források sem tesznek említést az itt lévő várromokról. Forrás: https://varak.hu/
A Citadella erődjét az 1854-es létesítésekor, egy ókori eraviszkusz településre, az oppidum maradványaira építették rá, amelyek ezért jórészt megsemmisültek.
A 220 méter hosszú, 12–16 méteres falmagasságú erődöt Julius Jacob von Haynau építtette, akinek a nevéhez az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot követő megtorlás fűződik. Különlegessége, hogy a szokásos erődöktől eltérően nem az alatta elterülő város megvédése céljából épült, hanem épp ellenkezőleg: a Citadellának szánt szerep a pesti lakosság megfélemlítése volt. Erről tanúskodnak a városra néző ágyúállások is, ám szerencsére az ágyúkat kizárólag díszlövések leadására használták.
Buda török megszállása idején a Gellért-hegy tetején álló keresztény kápolna helyére palánkvárat építettek a törökök. 1813 és 1815 között József nádor javaslatára a palánkvár helyére egyetemi csillagvizsgáló épült a helyén. Az Uraniaét (avagy Csillagdát) három európai uralkodó I. Sándor orosz cár, I. Ferenc osztrák császár és magyar király, valamint III. Frigyes Vilmos porosz király jelenlétében 1815-ben avatták fel, akik a napóleoni háborúkat lezáró Szent Szövetség megkötésére gyűltek össze, és utaztak Budára a létesítmény megnyitásra.[1]
Buda várának 1849-es ostrománál a magyar honvédsereg katonái az ostromágyúkat a Gellért hegyen, az egyetemi Csillagda épületének közelében állították fel, bár erről a csillagda munkatársai megpróbálták lebeszélni a honvédeket. Az osztrák tüzérség válaszcsapásainak következtében a csillagászati intézmény épülete teljesen megsemmisült, a súlyosan sérült épületeket az ostrom alatt kifosztották.
Az ostrom tapasztalatai után, a gyászos emlékű Bach-korszakban a bécsi haditanács úgy határozott, hogy a korszerűtlen budai vár helyett egy jól védhető, a hadászati elveknek megfelelő erődrendszert kell kiépíteni Pest–Buda köré – célja a külső ellenség visszaverése és a belső forradalomra hajlamos magyar lakosság megfékezése. Ennek első erődjét a Gellért-hegyen kezdték megalapozni Emmanuel Zitta osztrák hadmérnök tervei alapján 1850-ben. A munkálatok költségeire kétszázezer forintot rendelt Ferenc József osztrák császár. A Citadella helyét az 1849-ben elpusztított Csillagda[2][3] és a körülötte lévő virág- és szőlőskertek területén jelölték ki. A csillagda romjait felrobbantották. A tervek szerint a 220 méter hosszú, 60 méter széles, 4 méter vastag kőfalakkal védelmezett erőd lőrései mögé 60 korszerű ágyút helyezhettek el. Négy esztendő múltán már bevonulhatott kazamatáiba az osztrák katonaság, akiknek ágyúi fenyegetően néztek a túlparti Pest városára. Az erődrendszer többi része sohasem készült el, mivel a Monarchia hadvezetése végül Komárom városa körül készítette el az „utolsó védőbástyát”. A Citadella a zsarnokság és az abszolutizmus szimbóluma lett a magyarok szemében.
A gyűlölt osztrák erőd az 1867-es osztrák-magyar kiegyezéssel elvesztette hadászati célját, de a katonaság csak 1899-ben vonult ki falai mögül.[4] Ekkor a lelkes budapesti lakosság nyomására jelképes bontásokat végeztek a bejárata feletti falrészen, de az egész gyűlölt erődítmény lebontására nem volt elegendő anyagi forrás. Utolsó katonai jellegű használata a második világháborúban, Budapest 1944–45-ös védelmében a támadó Vörös Hadsereggel szemben történt, amikor a német és magyar csapatok légvédelmi bázisául szolgált, míg kazamatáiban raktárakat és sebesültellátó helyet rendeztek be. A harcokban megsérültek védművei, ennek nyomait még napjainkban is jól lehet látni.
