Bánd, Esseg-vár

Veszprém megyében, a 8-as főút mellett, néhány
kilométerre Herend előtt található Bánd község.
Ennek határában emelkedik az a kis domb, melynek
tetején állt egykor a vár. Nem nagy, nem látványos
várrom, de ha valaki erre kirándul, érdemes megállni
egy rövid séta erejéig. Egészen a domb lábáig autózhatunk,
majd egy rövidke gyaloglás, és máris a vár előtt állhatunk..

A vár még álló tornya, és a hozzá kapcsolódó fal töredékek, az utóbbi
években valamelyest fel lettek újítva...

Ez egy másik torony, nem kizárt, hogy a kaputorony maradványa..

Az erőditmény körül mély várárok húzódott, ami még ma is jól
látható..

Felértünk a hajdani várudvarra..

A dombtető toronnyal szembeni oldalán szép hármas keresztet
állítottak.

Szép kilátás nyílik innen a környező tájra. A tágas várudvar valószínűleg
nem volt mindig ilyen üres. A falak mentén épületek sorakoztak,
Az udvar közepe táján ciszternával..

Nehéz pontosan elképzelni, mert többféle rajzot is találtam a vár
hajdani formáját illetően. Ezt a rajzot a romoknál helyezték ki..

Érdekes, hogy három különböző rajzon, három különböző helyen
feltételezik a vár bejáratát. Lentebb megmutatom a másik két rajzot is.
Ha egy nyitott ajtót látok, mindig kényszert érzek, hogy bemenjek
rajta..

Egy lőrés a falban..

Ha lőrés, akkor nekem muszáj kilesnem rajta..

Miután ennél több látnivaló itt sem volt, elindultunk ki a várból.
A restaurált keleti faltöredék, a kaputorony alapfalaival..

Aztán még egy búcsú pillantás vissza az öreg toronyra..

Nos, a feltárási rajzok alapján ilyennek képzelik a várat..

Forrás: https://varak.hu

Lehet, hogy ilyen volt, de sajnos ma már így néz ki fentről..

Forrás: https://varak.hu

 Bánd, és a közelében lévő várak, a térképen...

Az Esseg-vár története:

A község határában, a Séd patak mellett emelkedõ mészkõszírt nyugati végén találjuk a vár romjait.
A szabálytalan alaprajzú, belsõtornyos, mintegy 60x70 m nagyságú vár elsõ körfalai, a várudvart övezõ, a védõfalhoz támaszkodó fából készült lakó- és egyéb épületek a XIII. században épülhettek, melyeket feltehetõen a XIV. században építettek át kõépületekre, mindenekelõtt az északi oldalon állt kápolnát. A XV. században készültek el a fal elé ugró külsõ tornyok, egy-egy nagyobb épület, a keleti, valamint a nyugati falnál a lakóépületek és más helyiségek. Lehetséges, hogy ekkor épült meg a lovagterem is. A vár udvarának északi részén állt a ma már alig felismerhetõ kút vagy ciszterna.
Az állandóan pusztuló várból csak a keleti oldalon egy négyszögletes torony, a hozzá délrõl és keletrõl csatlakozó kevés falmaradvány látható, míg az egykori épületek megmaradt alapfalai a föld alatt vannak.
A község nevét az Atyusz nemzetségbõl származó Bándtól, a XI-XII. század fordulóján élt birtokosától kapta. E család az 1233-as év elõtt birtokát eladta a Komárom megyébõl ide került Igmánd nembeli Andrásnak 120 márkáért. Õ lehetett az, aki birtokainak védelmére a vár alapjait megvetette.
András késõbb kegyvesztett lett, ezért birtokait elkobozták, és csak V. István király adta vissza fiának Miklósnak. Ennek fia Lõrinc vajda tovább növelte az uradalom területét, amely 1309-ig maradt a család kezén, amikor is Lõrinc fia összes javait a Lõrinte nemzetségbõl származó Lõrinte veszprémi ispánra és fiaira hagyományozta. Ebben az adománylevélben említik elõször a várat ,,castrum Scegh" néven, amely ezután gyakran fordul elõ okleveleinkben. Így 1327-ben ,,castrum Seeg" néven, amikor Lõrinte fia Tamás mester kapta a várat megõrzés végett a vajda fiaitól, Miklóstól és Lõrinctõl, akik kegyvesztettek lettek. 1334-ben ,,castrum Segwar"-nak nevezik, amikor már Zsigmond királyé.
III. Endre király halála után kitört trónviszály idején Lõrinte Károly Róbert pártjára állt, és amikor Kõszegi Henrik a király ellen harcolva e vidéket is megszállta, Essegvárát ostrommal elfoglalta, Lõrintét pedig lófarkon hurcoltatva végeztette ki. Essegvári János halála után 1391-ben a vár és tartozékainak egyharmada Essegvári János örököseinek, egyharmada Miklós öccse fiának Ferencnek és egyharmada Himfy Benedek özvegyének, Lõrinte fia Tamás leányának, Margitnak kezére került. A családok között a birtokért megindult háborúskodás során Mária királyné a néhai János kiskorú leányát, Fruzsinát, aki Rátóti Tamás fia János felesége lett, és a birtokot a várral együtt e családnak akarta átjátszani. Ez azonban nem sikerült, mert Zsigmond király a családot a vár használatától eltiltotta. Végül a király megunva a pereskedést, a családnak az 1401. évi királyellenes lázadásban való részvétele miatt Essegvárát elvette.
1410-ben Rozgonyi István bakonyi ispán volt Essegvár királyi várnagya, feltehetõen zálogban is bírta. A XV. században a Rozgonyi és az Essegvári család birtoka volt. Albert király halála után 1440-ben a Szécsi-Czillei-Garai-liga hívei - kiknek élén a néhai Himfy Benedek és Essegvári Margit utódai, Debrentei Himfy Tamás veszprémi prépost és Balázs öccse állt - a várat ostrommal elfoglalták. A lázadást azonban még, ebben az évben Ulászló leverte, így a Himfyek kénytelenek voltak a várat visszaadni Essegvári Pálnak és Rozgonyi Jánosnak. Az Essegváriak ekkor felújították a régi sérelmeik miatti pert, mire a király 1450-ben a várban bírt részüket elvette és Rozgonyi Jánosnak adományozta, aki így egyedüli birtokosa lett Essegvárnak. V. Lászlótól 1457-ben Újlaky Miklós kapta adományba, amely még 1464-ben is birtokába volt. Végül hosszas pereskedés után 1472-ben Újlaky visszaadta Essegvári Györgynek a várat és uradalmát.
A várról a XVI. századi török harcok idején nem hallunk, és valószínû, hogy Veszprém elfoglalása után 1552-ben pusztulhatott el annyira, hogy használhatatlan lett. Ezután csak 1641-ben történik említés a várról, amikor Dömölki András az ellen tiltakozik, hogy õt Gorop Ferenc nagyprépost eltiltotta a romos Essegvár használatától. Ezután többé már nem szerepel.
Forrás:https://varak.hu